Amikor barátnőnk, párunk, munkatársunk, ismerősünk egy „azon agyalok már egy ideje…” kezdetű monológját meghallgatjuk, általában első reakcióként az: Engedd el! hagyja el a szánkat. Vagy a “Felesleges ezen pörögnöd!” , “Jaj, ugyan már, én is agyaltam ilyeneken, de semmi értelme”. Természetesen ezzel nem segítünk. Mert ha mi is voltunk már hasonló helyzetben, – és ha valamit, akkor azt tutira nem hiszem el, hogy nem – akkor tudjuk, hogy nem ezt akarjuk ilyenkor hallani. Ha egyáltalán akarunk megoldási javaslatot. Mert nem minden esetben ez a célunk. Inkább csak jó, ha kimondhatjuk hangosan azokat a gondolatokat, amik már napok, hetek, hónapok, legrosszabb esetben évek óta keringenek a fejünkben, és csak mi halljuk.
Mondd ki!
Sokszor már az is sokat segít, ha hangosan kimondjuk, kimondhatjuk. Ehhez elengedhetetlen, hogy tudjuk, ki az, akinek bátran megfogalmazhatjuk hangosan ezeket a gondolatainkat, kihez fordulhatunk bizalommal és kitől várhatok támogatást. Miközben hangosan elmondjuk másnak, még ha ő nem is reagál érdemben rá, már ez is elindíthatja bennünk a megoldást, és elég ha a hallgatóságunk, csak megerősít, vagy kikerekedett szemmel szörnyülködik. De azért is rész-vagy teljes megoldás lehet, ha elmondjuk a „kattogásunk”-at, mert minél több véleményt hallunk, nézőpontot ismerünk meg, annál közelebb kerülhetünk a pillanathoz, amikor eltűnik a fejünkből az a bizonyos beszorult gondolat.
Kérdezz rá nyíltan!
Sokszor viszont a tisztázás, a nyílt kommunikáció oldaja meg az ilyen fejbenpörgős helyzeteket. Ha egy hanglejtés, szemvillanás, mosolynak tűnő mimika, vagy egy mondat elbizonytalanít, vagy rossz érzéseket kelt bennem, és nem enged a szorításából, akkor bizony a legkézenfekvőbb attól megkérdezni a miértet, akitől ezt kaptuk. Lehet csak félreértettük, vagy nem is nekünk szánta, esetleg a saját fejében indított el egy folyamatot a téma, amiről velünk beszélt és arra reagált. Ki tudja? Hát ő. Szóval, ne féljünk beleállni és rákérdezni. Persze nem számon kérően, hanem asszertívan, és felkészülve arra, hogy fennáll annak a lehetősége is, hogy nem félreértésről van szó, hanem ténylegesen egy negatív kritikát fogunk kapni, amit felfoghatunk úgy is, hogy „na tessék, most ezen agyalhatok”, vagy megvizsgálom a validását és felhasználom az önismeretemhez.
Nézzük meg, hogy mennyi a mi saját felelősségünk ebben a helyzetben.
Tekintsünk rá más nézőpontból is
Az is lehet, hogy csak „áldozatai” voltunk valakinek, aki a saját problémáját vetítette ki ránk. Nem kell rögtön magunkban keresni a hibakódot. Ha pedig tisztázzuk, nyíltan rákérdezünk és kiderül, hogy bizony mi generáltuk ezt a számunkra nemtetsző dolgot, akkor pedig ne hagyjuk, hogy a gyermeki sértettség uralkodjon el rajtunk, mert csak egy újabb „ezen agyalok egy hete” folyamatot indukálunk vele. Sokkal inkább a vélemény, kritika beépítésére hasznosítsuk. Sokszor előrébb vihet bennünket egy-egy negatív visszajelzés. Próbáljuk meg kideríteni, miért bánt minket annyira az a bizonyos mondat, nézés, üzenet. Mit indított be bennünk. Melyik az a terület, ahol dolgom van magammal?
Frissítsd a rendszert!
Szokták mondani, hogy a nők agya olyan, mint egy böngésző, amiben 268 különböző oldal van megnyitva egyszerre és több száz program fut mellette egyidőben. Valljuk be, némi túlzással, de ez így igaz. Ilyen esetben pedig elképzelhetetlen, hogy időnként ne fagyjon le egy oldal vagy program. Ekkor a legcélszerűbb frissíteni vagy újraindítani a „rendszert”. Ez pedig a beakadt gondolatoknál sincs másként. A hangos megfogalmazás, tisztázás, realizálás mellett vannak még technikák, amelyek a gondolataink elcsendesítését segíthetik. Ilyen lehet a meditáció, a relaxálás vagy a Mindfulness technikák, amiket ha minél többször gyakorlunk, annál automatikusabban fognak működni és segíteni nekünk amikor beindul a „fejbenpörgés”.
Még valami
Ha szeretnénk tisztázni magunkban a gondolatainkat, teremtsük meg az ideális körülményeket a gondolkodáshoz, mert bár apróságnak tűnik, de éhesen, szomjasan, a menstruációt megelőző napokban, kialvatlanul, egy nagy meeting , vizsga vagy kihívás előtt, nem biztos, hogy a legalkalmasabb állapotban vagyunk, hogy kiűzzünk a fejünkből egy jó ideje ott motoszkáló, már-már önbántalmazó gondolatot. Ha sikerül tisztázni magadban a dolgokat, és kellő önismerettel rendelkezel, az önbecsülésed a helyén van, akkor hidd el, egyre kevesebb külső hatás fog beragasztani a fejedbe nyugtalanító gondolatokat.
Addig is jó agyalást!