Szerző: Polgár Ágnes , Koch-Zuberecz Dóra
Egy út a célnál ér véget. Egy kapcsolatnak akkor van vége, ha elveszítik a motivációjukat a szereplők. Ám ezt felismerni, vagy még inkább beismerni nem egy lépésből áll, hanem többől. Az, hogy már nem látunk közös jövőképet, vagy lemondunk róla, az tulajdonképpen egy döntés kérdése. Amit nagyon nehéz meghozni. Koch-Zuberecz Dóra, life coach ebben segít.
Fájdalmas felismerés az, amikor rádöbbenünk arra, hogy valójában nem érezzük jól magunkat a kapcsolatunkban. Sok minden tevődik egymásra, tulajdonképpen az sem kell hozzá, hogy a másik valami direkt sértőt mondjon vagy tegyen akárcsak egyszer vagy sorozatosan. Egyszer csak elveszítjük az érdeklődésünket a másik irányába, akár érzelmileg, akár fizikálisan, akár mindkét oldalról.
Eleinte ezek csak apró félreértések, súrlódások, érdekellentétek, más meglátások. Amik viszont idővel halmozódnak, egymásra rakódnak, ha nem orvosolják őket. Vagy igen, de nem jól.
Mert szeretni sokféleképpen lehet. Mi magunknak is mást jelenthet az, ahogyan kifejezzük a szeretet, ahogyan mi tudjuk szeretni a másikat, és más az is, ahogyan mi szeretnénk kapni a szeretet a másiktól. Mert lehet, a másik pont úgy nem tud szeretni. A gondoskodó tyúkanyó típus, nem feltétlenül várja el, hogy róla is gondoskodjon más, sokkal jobban szeretné hallani, ha a másik újra és újra kimondja a rajongását felé. És ez a példa számtalan módon variálható. A félreértések, csalódások és házassági problémák hátterében alapvetően az áll, hogy a szeretetünket nem partnerünk szeretetnyelvén fejezzük ki, és/vagy nem a miénken kapjuk.
Az öt szeretet nyelv pár- és pszichoterápiai fogalom, máig ismeretlen még sokak számára. Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotta meg 1992-ben. Chapman azt mondja, az optimális kommunikáció csak akkor jön létre, ha mindkét fél megtanulja a másik szeretetnyelvét. Mert a házasságban a házastársak feladata nem más, mint egymás szeretetcsuprának a feltöltése a mindennapok harca mellett. Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges szeretetnyelve, amely mélyebben hat ránk az összes többinél, de más is fontos lehet.
Az öt szeretetnyelv, az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés
Azok, akik beleragadtak a kapcsolataikba tipikus indokokat használnak arra, miért nem lépnek annak ellenére, hogy nem érzik jól magukat benne, úgy érzik elérkeztek egy falhoz. A dilemmájuk felvázolásában segít nekik Dóri, amikor valós, vagy vélt félelemből megakadnak. A coachnak leggyakoribb oknak a gyerekeket említik azok, akik nem lépnek ki egy nem menthető házasságból. Félnek attól, hogyan alakulna a gyerekek további élete a válás után. Illetve az anyagi kérdés is sokaknál felmerül, hogyan, miből , milyen életszínvonalat tudna biztosítani magunknak egyedülálló szülőként, továbbá, az is sokszor indok a maradásra, hogy félnek a közvetlen környezet véleményétől: az ítélet, a sajnálat, a szánalom, a megdöbbenés formáitól.
A kérdések, amiket fel kell tennünk magunknak
A legtöbb olyan esetben, amikor benne ragadunk egy nem jól működő párkapcsolatban, nagyon fontos tudatosítani, hogy mi tart benne bennünket? A félelmeink, a megszokás, a negatív önképünk, vagy családunk, környezetünk elvárásai? Ezekre a kérdésekre adott válaszok határozzák meg a döntésünk csapásvonalait.
Érdemes ilyenkor végiggondolni, hogy mivel ártunk, illetve teszünk többet magunknak, ha maradunk tovább egy olyan viszonyban, ami már nem épít, sőt rombol, és mit adna, ha kockázatot vállalva, lezárnánk az életünk eddigi szakaszát és kilépnénk az ismeretlenbe.
Sokszor a kényelem, ami visszatart bennünket, de ha megvizsgáljuk, a pozitív és negatív dolgokat, amit ad és amit elvesz tőlünk ez a kapcsolat, akkor meglepő eredményre juthatunk.
Akár a klasszikus listaírás is segíthet
Mert ha leírva látjuk, ami eddig csak a fejünkben keringett, annak nagy ereje lehet. Ha felismerünk dolgokat és kimondjuk, vagy leírjuk, az felszabadító érzés. És ha felszabadul bennünk a már jó ideje nyomasztó teher, az is képes elég erőt adni ahhoz, hogy merjünk lépni. De ahhoz, hogy eddig eljussunk, ismerni kell önmagunkat, saját elvárásainkat. Tegyük fel a kérdéseket magunknak:
Mit várunk egy kapcsolattól, mit tudunk mi beletenni, mik a határaink. Mit vagyok még hajlandó „feláldozni” egy kapcsolatért? Mit nyerhetek, vagy veszíthetek, ha párkapcsolatban maradok? Mit tudok adni? Mit szeretnék kapni? Mi motivál ebben a kapcsolatban?
Az önismeret, mint minden másban itt is lényeg, hogy tudjuk kik vagyunk és mire vágyunk. A saját erőforrásaink felfedezése, tudatosítása nem egy elhanyagolandó dolog. Ahhoz, hogy merjünk lépni, ne a korábbi kudarcaink irányítsanak, ne a félelem tartson vissza, ahhoz ismerni kell a saját érzelmi és fizikai szükségleteinket egy kapcsolatban.
Ilyen esetekben coachként mindenkinek a saját válaszát segítek megtalálni. Aki nincs ott, nem kooperatív, azt nem lehet coacholni, így én csak azzal a féllel foglalkozhatom, aki megkeresett, és aki nyitott más megoldásra. Egy-egy ilyen alkalom tulajdonképpen, olyan, mintha a kliens saját magával beszélgetne hangosan. A coach az az éne, aki fel mer tenni olyan kérdéseket, amit önmagának nem tenne fel, vagy feltette már, de csak a nem tudom válaszig jutott el. A coach nem manipulál a kérdésekkel, nem irányítja a klienst semerre. Nem is teheti sem etikailag, sem azért mert, annak semmi értelme. A coach nem tanácsadó. A coaching nem tanácsadás.
Cselekvési terv
Sokaknak nagy segítséget jelent, ha kész cselekvési tervet dolgoznak ki arra az időszakra, ami rájuk vár, ha meghozzák a döntésüket. Persze nem lehet mindenre felkészülni, de a sarkalatos pontokat jó végiggondolni, kidolgozni előre a „hogyanokat”. Bizonyos esetekben ez megnyugtathat bennünket. Az önismereten és az erőforrásaink feltérképezésén, és a lehetséges cselekvési terven túl pedig nem elhanyagolható, hogy végiggondoljuk, kihez fordulhatunk, kire támaszkodhatunk önmagunkon túl, ha rászánjuk magunkat, hogy kitesszük azt a pontot a kapcsolatunk végére.
Mert bizony, a végét jelző írásjellel, megkezdődik egy új fejezet, amiben eleinte sok megválaszolatlan kérdéssel találjuk szembe magunkat. Ilyenkor jó, ha tudjuk, kit hívhatunk fel, ki hallgat meg, és ki támogat minket. A segítő közeg ilyenkor nagy erőt tud adni.
Természetes, ha a pont után is szembejönnek még kérdőjelek. Fel kell készülnünk arra is, hogy időnként meginogunk a döntésünk helyességében, mi több fel is merülhet bennünk, hogy visszacsinálunk mindent. Mert például a gyerek már egy hete minden este sír, hogy hiányzik neki a másik szülő, vagy elegünk van, az állandó gyerekekről beszámoltató telefonokból az exünktől. Vagy kiborítanak az anyánk aggodalmaskodó beszédei, miszerint nem fogod bírni egyedül a gyerekekkel, és mégis mit gondolsz kinek kellesz majd ezek után?! Ilyenkor jó, ha a megfelelő önismeret, önbizalom, valamint az erőforrásaink ismerete mellett, akad valaki – jobb esetben valakik – akivel egy pohár bor – vagy gyógytea – mellett beszélgethetünk egyet és végiggondolhatjuk a hogyantovábbot, hogy másnap újra megingathatatlanul tudjuk továbbírni a saját történetünket. Tele vesszőkkel, kérdőjelekkel és itt-ott pontokkal is.
A pénztárcánkba, az ex fényképének a helyére tegyük be a következő haikut:
PONT
annyira zárt egy
ajtó sem lehet, mint fal
s ajtó hiánya
/Fodor Ákos/
